Vajon az az érzés, amikor úgy vagy, hogy: 

Kell egy adott személy, (akit úgy tűnik, nehezen helyettesíthetne bárki más) egy franciaágy, egy kellemes környezetben lévő szerény családiház, pár gyerek, egy tuti állás, egy kis nyugalom, hozzábújás és csend övezte szembemosoly.... egyszóval nyugodt, beállt, nyugdíjas tempójú élet. Na ez vajon egy olyan belső igény, amire megérik az ember és végighordozza keserédes szájízzel az egész életében? (Esetleg kinövi)

Vagy add kettő: csak egy a társadalom által közviselkedési sablonba generált opció a lehetséges és boldog élet címszó alatt?

KURVANAGYDILEMMA... és kellemetlen is.

amúgy is: dögöljön ki belőlem az ilyen érzés!
És abból fogok meggazdagodni, hogy feltalálom az irányított agymosást, amit legelőször magamon fogok alkalmazni! Bizisten!