Este. Éjfél elmúlt. Kislámpa félhomálya. Otthon. Csendben. Topisan. A gép előtt. Füles a fejen. Gitár az ölben, pengető a szájban. Néha enyhén ráharapsz. Próbálsz egy számot... aztán beraksz inkább meghallgatásra egy másikat. A bal lábad elkezd ütemre remegni,  közben minden ujjaddal a húrokat súrolod, hang nélkül. A szád lassan a szövegre kezd mozogni, de nem ad ki hangot. Csend marad végig.  Elbambulsz... mélyen, bele a pillanatba. Megszűnik az egész világ, s fényévnyire távolodsz mindentől. Mondhatni transz közeli állapot lesz úrrá rajtad, esetleg közepesen mély meditációs... Lecsukódik a szemed. Nem uralod többé magad! Csak vagy... lebegsz a semmi közepén.

Végetér a szám... és te magadhoz térsz. Kiráz a hideg.

Egy soha többé pillanat.

És megfizethetetlen...