2009.01.29. 13:09| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Nem szoktam gyakran. Miért? Mert nem szeretem. Se magát a fogalmat, se az ezt űző embereket. Meg azt mondják, hivatalosan űzik.(olyan van, hogy hivatalos kontár?) Hát ma úgy hirtelen csak az jutott az eszembe, amikor egy Samuelson interjút olvastam, hogy vegyünk egy elemző közgazdászt... és rajta keresztül az általános, bevett gyakorlatot. Nem akarok nyilván részletesen belemenni, mert rengeteg összetevős a dolog, és mind a tisztemet, mind a képességeimet, mind az időkeretemet meghaladná ennek a problémának a kifejtése... Nyilván, különben már rendelkeznék egy közgazdasági Nobel-díjjal. :) Persze az is lehet, hogy rosszul látom.

A problémám azzal van, hogy tartják a kormányok (nyilván nem csak a miénk) a saját elemző közgazdászaikat, és még ki tudja mekkora aparátust mögötte/mellette. Már mint ahogy tartják! Már az is probléma, hogy ez pártonként létezik, csak hogy itt is konfrontálódni lehessen (magyar politikai mentalitás rulz!). Ebbe pedig már csak azért sem mennék bele részletesebben, mert nem húzok egyik oldalra se: mindegyiket utálom, mert ... és akkor itt sorolhatnám. Mellesleg pedig elterelné a figyelmet a szerintem alapvető problémáról.

A probléma ott van, hogy ezek a szerencsétlen - nem mellesleg egytől egyig jó - szakemberek az alábbiak szerint kénytelenek dolgozni (hangsúlyzom: ahogy én elképzelem):

  1. kérük az elemzést, teljeskörűen erről, meg erről, meg ennyi időre, meg ilyen, meg olyan ceteris paribus mellett... bla-bla-bla
  2. dolgozik sokat... elkészül a jelentés
  3. a megrendelő - kormánypárt, vagy ellenzék - megnézi és azt mondja.. aha, ezt értjük de ezt így nem lehet mert akkor a másik oldalnak lesz igaza.. és az támadási felület; esetleg egy korábbi hatalmas böszmeségünkre mutatna rá... stb stb stb..
  4. jelentés megy a kukába....
  5. ... az ország helyzete meg mellé.

 

 

Én így látom velősen... és akkor olvasok, meg olvasok meg olvasok. És egy olyan színdarab képe ugrik be, mint:

Cím: Csináld Magad!
Helyszín: családi otthon
Téma: pl. számítógép / számítástechnika
Szereplők: Gyermek (bizonyos szintű tudással rendelkezik a témáról), Szülő (nem, nem rendelkezik)

 

(tragikomédia, 2 felvonásban)
1. felvonás
Helyszín: lakás. Gép, szülő, gyerek.

SZ: Kisfiam/lányom... te, nagyon hangosan zúg ez a gép, ... meg ez se működik rajta.
GY: Hmm.. megnézem (kis idő múlva) Hát sajna szerintem ezt én nem tudom megcsinálni.. ki kell kérni egy szakember véleményét, segítségét.
SZ: Értem, de a szervíz drága...
GY: De ott értenek hozzá, és lehet később nagyobb lesz a baj, ha most nem csinálják meg...
SZ: Hát, akkor kérdezzük meg a szakembert.
GY: (telefonál, megkérdi) Azt mondta, hogy még orvosolható a baj... lehet cserélni kell valamit benne, de lehet, hogy nem... azt mondta vigyük be, és majd jobban átvizsgálja.
SZ: De mennyibe kerül ez nekem?
GY: hát sztem minimum egy 5-ös
SZ: hmm.. értem
GY: (elmegy suliba / bárhová)
 

2. felvonás
(később: helyszín ismét a lakás, gép füstöl, Szülő nem érti, Gyerek hazaérkezik)
SZ: Gyere fiam/lányom, nagy a baj!
GY: Hát ezt meg mi lelte?
SZ: Hát... ööö.. izé... szóval sokallottam azt az 5000-et, ezért megkérdeztem a szomszédPistát... és azt monda, hogy nem kell kockáztatni ennyi pénzt, egyszerűen kalapáccsal kicsit meg kell csapkodni az oldalát és várni kell, akkor egy idő után elmúlik a zúgás. Hát gondoltam megpróbálom magamtól megoldani én a problémát, mielőtt szakembert hívok.. nagy baj abból mégse lehet. És most várunk.
GY: ......

 

Ezt gondolom. Nagyban.


Üdvözöllek Csináldmagadoszágban!

Címkék: politikk  |   | Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ricsman.blog.hu/api/trackback/id/tr31910133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása