Amióta nekem megvolt (kacc-kacc)... nos azóta évről évre hidegen hagy az esemény. Persze addig szétstresszelte magát az ember, valami egetrengetően nagy dolog volt. Mindenhol azt nyomatják, mindenki izgul, hogy lesz-e csalás, kiszivárog-e valami, számolgatják, hogy most ennek, meg annak a kerek évfordulója van, szóval most erre jobban lehet számítani. Aztán persze sokszor koppanás a vége. A lényeg a lényeg: hogy nekem - meg nyilván mindenkinek, akinek már megvolt - az egész hajcihő kurvaunalmas. De tényleg.
Van viszont egy dolog azonban amiért igenis illik tisztelni az ember életének első(?) igazán nehéz próbatételét ( hacsak nem a kiszemelt osztálytársnő letapizása/lesmárolása/megcsinálása tekinthető annak, áltiskolás/középsuli elejés osztálybuli alkalmával): életében az ember itt van műveltsége csúcsán. Innen már csak butul, s mindebbe serényen besegít, ha közben elvégez egy egyetemet! Mert az butít igazán... :)
Szóval kedves érettségizők, tanácsom nektek egy képüzenet formájában: