Hosszú egy hét volt. Még azt is lehet mondani, hogy tartalommal teli. Mint ahogy az lenni szokott a hőn várt szombat hozta a legtöbbet. Volt benne kellemes csacsogós-sütögetős-röhögvegurulós rész, amiért kár lett volna, ha nincs. Volt benne egy ide se jövünk többet buli - bár ez utóbbi szót nem igazán érdemli ki az 1-10 es pontrendszerben amúgy is értékelhetetlenül szar hepöning. Közte meg volt egy nagy bölcselet/tanács/intelem felnőttektől, akik sokféle kort és rendszert láttak és éltek is már. Na az volt megint a durva. S ahogy a szavaik áramlottak az éterbe, összetalálkozva az enyéimmel bohókás táncba kezdtek. Jól látják ami látnak, igazuk van és én is elfogadtam. Kimondva mindenesetre még félelmetesebbek a gondolatok... és nehéz merni, viszont senki nem garantálja, hogy aki igen, az nyer. Bár akkor se lesz rosszabb, mint nem próbálás nélkül.

Ilyen és hasonló gondolatokkal a fejemben ülök itt vasárnap a nappaliban, s a csendet is csak anyám szöszömötölése a konyhában és a mosogatógép hangja töri meg. Enyhén depresszív irányba löki tovább az időt az egész nap hulló eső. Nem jó.

Évekkel ezelőtt egy srác Csíkszeredán, esettanulmány verseny utáni sörözős-beszélgetős pillanatnyi csendbe mondta bele egy kihalt kollégiumi folyósó szőnyegpadlóján: "Mindegy nekem mi lesz, csak egy nő és boldogság legyen"

Akkor még nem is sejtettem mennyire közel áll az igazsághoz...