Az ember igen furcsa állat. Számos esetben bebizonyosodott már. Legrosszabb tulajdonságai között az állandó elégedetlenség áll. Hány, de hány esetet lehetne felsorolni, amivel nap mint nap találkozunk:
- ha meleg van miért nincs hidegebb,
- ha hideg van, akkor csak lenne már nyár,
- lekésed a villamost/metrót/zöldhullámot akkor &@#{Đ[{Ä][đ-zás megy, pedig alig késel
- megelőznek? na nehogy már!
- kérdeznek? miért nem tudja? miért tart fel?
- miért nem kapok azonnal válasz sms-t?!....
Volt egy irodalomtanárom. Rátapintott anno a lényegre, nyomot hagyott. Ő már akkor hangot adott a véleményének, miszerint nem érti ezt az emberi magatartást. Az emberek többsége olyan mint a kisgyerek, akinek semmi nem jó, csak ami épp a másiknál van, na pont az kell. Csak addig amíg nincs meg. Utána nem. Nem elég az, hogy van tető a fej fölött, van áram, villany, család, szép az idő, jó a környezet...
És valóban. Nehéz. Sokszor én sem tudom türtőztetni ezeket a 21. századi, genetikailag torzult érzéseket. Korunk gyorsuló tempója ránk erőszakolja, belénk kódolja a türelmetlenséget, az azonnal most elvárásokat. Bosszankodok, fújtatok, durci, nem jó, nem elég, nem kell. Ilyenkor merül fel a jogos kérdés: mit lehet tenni ellene?
Legkézenfekvőbb az adott igény/szükséglet kielégítése lenne. Csakhogy ez csapda! Az ember rászokik, megszokja, s ha esetleg van olyan szerencsés, hogy egy ideig sikerül is mindent azonnal megkapnia, a gyors lassan normálissá válik, a mérce még feljebb kerül. A világon mindennel így van ez, de ebbe részletesebben felesleges is belemenni. Kiút nincs. Bespeedezett egér vagy a mókuskerékben.
Részemről a belső feszültség levezetésére szavazok. Utána pedig viszonlag hideg fejjel mérlegelek. Hogy kinek mi vezeti le a feszültséget, az változó. Egy kötetlen beszélgetés, egy kis sport, szex, játék, olvasás, alkoholfogyasztás, netán ezek szekvenciája...
Ma kimerítettem a fenti esetet. Az orvoslás is megvolt. Holnap kicsit fájni fog a fejem, de jobb lett. Nyugodt és letisztult vagyok a nap végére. Megyek is olvasni.
