Hazánk fiai néha olyannyira eltévelyednek, hogy hirtelen gondolatok álltal vezérelve fogják magukat és vesznek egy jegyet. Egy jegyet, mely feljogosítja őket, a szomszédos Bécsben megcsodálni egy punk-rock rajongónak etalonnak számító Sum41 koncertet. Hell Yeah \m/  !!

Persze ezeket a zenei kötődéseket az ember tinédzser korától származtathatjuk. A lazádás. Ez az üzenet. Mindenki lázadt valamire tizenéves korában, csak van aki Bon Jovira, van aki Madonnára lázadt. Én köszönöm a kanadai suhancoknak, hogy tizenöt-hat évesen lázadhattam a 2001-es All Killer No Filler albumukra! Szemtelenül fiatalok voltak (2001-ben 20-21 évesek), szartak a világra, csak nyomták a zenét. Ezt a szót azért emelem ki, mert körül kell járni egy kicsit. Ugyanis - bár leszarom -, sokszor megkapom, hogy ilyen "emó" zenét hallgatok és szeretek a mai napig. Nos, a zene - nálam legalábbis - ott kezdődik, amikor egy szám olyan érzést vált ki belőlem, hogy majd kiugrom a bőrömből és kicsit elveszítem az eszem is. Tudjátok: boldogsághormon, ilyesmik. Nekem ez a punk-rock, olyan együttesekkel, mint a Sum41, vagy épp a Blink182. Azt is elfogadom, ha valaki ezt egyenesen rühelli és inkább a komolyzenére, brittníszpírszre, ladyboygagára vagy pont diumdisu zenére bukik, csak a fikázást nem értem, de mivel ez a punkosdi ilyen lázadós dolog: pont leszarom!! :D

A helyszín pont egy ilyen zenekarra lett kitalálva. Semmi csiricsáré stadion, kordonok, meg terelgető smasszerok. Egy konrétan kibelezett gyártelep udvara, szétgrafitizett falak, egyik végében Sziget-nagyszínpaddal. Akusztik ok, hely ok, hangosítás ok. A tömeg elviselhető méretű volt, nem voltak olyan nagyon durva arcok sem, akiktől azért tartani lehetne. Minden csodás, kivéve a sör ára! (3,5 ojró) - de ugye ezt kiküszöböli az ember azzal, hogy visz magával és megissza addig. :) Nem igazán késtek a srácok, és a teátrális bevonulás után félredobtak mindent külsőséget és szimplán odacsaptak egy zseniális koncertet. Egyedül a Dave Baksh helyére beállítot ficsúr nem felelt meg az igényeknek nálam, látszott hogy outsider szegénykém.

A hangulat azonban, amit csináltak ellensúlyozta ezt. Bőven. Mert nem elég csak úgy leadni a számokat szolíd vagy vad tapsokkal megszakítva, az igazi zenész kicsit rájátszik, kicsit húzza, kiváratja, énekelteti, bevonja a tömeget és bizony ettől lesz igazi a buli. Ez itt mind megvolt, és 1 óra elrepült seperc alatt, de valószínűleg kétszer ennyi is pillanatoknak tűnt volna. 4 átkozottul szerencsés ürge, aki vállalta, hogy első sorig durakodva, a pogózóktól nem félve nézi-hallgatja-tombolja végig a koncertet, fel is mehetett a színpadra, hogy ott nyomja végig. Mocskos mázlisták! Bedobtak vagy 20 pengetőt, 10 dobverőt, meg 2 flakonnyi vizet a népre, a nép meg 20-30 sört a tömegbe (magyar ember ilyet nem tenne! :D).

A playlistjük a nagykoncert rövidre vágott változata volt, így azok is maximálisan élvezték, akik csak a legnépszerűbb számaikat ismerik. Az énekhang minősége pedig jobb volt, mint amire számítottam Derycktől, aki kis apró termetével egy hangulatfelelős gitáros-hobbitra hasonlított. Lehet irigyelni, mert rohadtul élvezte amit csinál. :)

Playlist:
(nem időrendben)

• Fat Lip
• Motivation
• In Too Deep
• Pain for Pleasure
• Over My Head
• Makes No Difference
• Still Waiting
• We're All To Blame
• Welcome To Hell
• King of Contradiction
• Metallica - Master of Puppets
• Rolling Stones - Paint It Black
   

Hátborzongatóan jó érzés volt, kissé narkotikumként is hatott, mert már görcsösen rándul össze a gyomrom, ha arra gondolok, hogy egyszer egy 1,5-2 órás nagykoncertjükön is ott tombolok majd - többezred magammal.