Tudjátok mondanak oly sok mindent idő barátunkról... Hogy minden sebet begyógyít, majd megmutatja, eldönti, egyenesbe hozza, és szép csokorban a hasonlók.

Nos, biztos. Ez ügyben még nem fogok nyilatkozni. Az viszont biztos, hogy az idő, ahogy halad előre - a jelenlegi állapot miatt, vagy sem -, szépen lassan egy antiszociális kőkemény önző fasszá változtat abból az édesen naív, világra rácsodálkozó, szentimentális, romantikus álmodozóból... ami mellesleg szerettem lenni.

Kérdés, hogy a folyamat:

• milyen gyorsan halad ?
• csak szélsőértéket vehet-e fel?
• visszafordítható-e ?
• ütközik-e ellenállásba ?
• permanens, vagy sinus/cosinus görbe szerint fluktuáló - úgymond korszakos ?
• megöli-e a májamat a fájdalom enyhítésére elfogyasztott alkohol ? (mert az átalakulás mindig fájdalmas belharcokkal kikövezett, kénköves, sárga-büdös-gázos úton megy végbe)
• rossz-e nekem, vagy a legjobb jó, amiért majd visszagondolva hálát rebegek valaminek, amiben nem hiszek, csak napszakonként?
   

... nem lehet tudni. Jelen állás szerint viszont biztos, hogy az már igazolást nyert, hogy néha jól esik fasznak lenni. Ez van. Idő. Kössz - nemkössz. A másik, hogy utálni azt már tudok. Lehet már írtam, de az a jó benne, hogy nehezen keverhető össze más érzésekkel. Nehéz félreérteni, vagy mást belemagyarázni... tisztán és szívből jön. Mostanában utálok pár dolgot... szóval tapasztalatból beszélek.

Maradtak dolgok azért, amiket imádok és szeretek...

csak épp élő nem igen van közte.

és most elmegyek focizni, és sört vedelek, ha visszajöttem. Akinek erre rossz megjegyzése van,.... azt meg tanult kollégám nyomán: értem én, csak leszarom!