Annyira nem ő. Mintha egy teljesen más embert látnék. Egy ismeretlent! De legalább a nézésén látnám ugyanzt... de nem: üres, vagy legalábbis annak tűnik. Jó neki? Esetleg csak átvezet? Megszüntet? Kiolt? Töröl? Nekem is ezt kéne? Jóideje...? Napokon belül fel kellene köszönteni (jobban tudom az övét, mint a szüleimét:S )... belső konfliktusok emiatt. Okoska azt mondja: már kiáll belőle egy számodra idegen test, meg közös kép, meg múlt, meg Presszer féle, elveszett gyémántok zene. Szivecske meg azt mondja: kár tagadnod....
A kemény valóság meg lassan felőröl. Elbasztad tudat. Persze, mindenki más által 1000x: szard le, lépj tovább, mással is megesik mégis túlélik, stb... Az érzések rossz dolgok. Az erősek még rosszabbak. A kötődés emberi tulajdonság, de kegyetlen, s olykor jó lenne, ha nem lenne. Amúgy is miért van még mindig?
Mi a teendő ilyenkor?
Öld a szívet, éltesd az agyat?
Netán, próbáld meg, csinálj hülyeséget?
Szarj mindkettőre, menekülj messzire?
Egyáltálán miért hiányozhat még? Miért nem gyűlölöd? Hisz annyi fájdalmat okozott...
Mint ahogy én is neki... és ő elfogadta, továbblépett (legalábbis látszólag). Meg mit tudsz tenni, te gyarló senki? Kezeid megközve, lapok kijátszva, jövő ködben...
Nem látok jó megoldást. Ne is mondd, hogy igyak. Megpróbáltam: nem ment. Azt se mondd, hogy csajozzak be: mert ne!
történelmi mélypont...
hiány...
könnyek...
a szívem szorul össze, ... és a torkomba ugrik fel...
fulladok.
köszöntök vagy köszöntsön a faszom? :(
