Békéscsaba olyan...

Békéscsaba néha, mint egy átlagos ember. Van úgy hogy bal lábbal kel. Minden szar körülötted, minden ember bunkó, magyaráz, csak neki van igaza. Egész nap esik, vagy fúj a szél. Ilyenkor, mint egy rossz kedvű embert, őt is csak hagyni kell... majd kiheveri.
Ha szerencséd van, akkor Békéscsaba jobb lábbal kel. Csodálatosan zöldell a környezet. Mindenki mosolyog. 400 méterre elsőbbséget adsz mindenkinek. Az újságárus, a pincérnő, a pék, a postai alkalmazott is úgy kezel, mintha Te lennél a Vendég, az egyetlen. Nyújtja a kezét, egész nap etet, itat és lehet, hogy nincs benne semmi különös, de nem tudod nem szeretni az egyszerű eleganciáját.

Békéscsaba néha olyan mint egy nyugdíjas. Egész nap nem csinál semmit, csak szép lassan számolja a perceket, s tolja a Napot arrébb az égen. Remegő kézzel kortyolgatja a kávéját, szívja a slukkot: teljen már. Mintha a halált, a hamvasztást, a végső nyugalmat várná. Valahol a temető és a vadnyugati kihalt utcák között helyezkedik el ilyenkor. Nyugdíjasként, pokróccal betakarva nézi a Dallast, s csak a plüsspapucs meg a feje lóg ki alóla. Néha el is felejt dolgokat... az öregek már csak ilyenek. Ilyenkor a fiatalokat szobafogságra száműzi, s az utcára csak elvétve engedi ki őket. Tudják ők is: az öregnek van most elég baja.

Békéscsaba néha viszont egy felelőtlen kiskamasz. Mely folyamatos kacajjal száján, pirospozsgás, angyali arccal rohan bele a napba. Nincs kérdés, nincs pirosjelzés. Ha valamit nem kapna meg, szépen néz gyermeki boci szemeivel. Pancsol a strandon, rohan, biciklizik, játszik az utcákon, tereken, parkokban. Folyamatosan kérdéseket tesz fel, mert kíváncsi, nyughatatlan, s ezeket neked kell megválaszolnod. Bohókásan ragadja meg, s húzza kezed maga után, hogy majd' orra esel. Visz bele a fesztiváli forgatagba a lufiárusok és a kifőzdék között cikázva. Egy ideig ellenállsz, aztán csak mosolyogva kapkodod a fejed.

Békéscsaba néha egy luxuskurva-drogdíler. Nézed, összehasonlítod másokkal, és rajössz, hogy mennyivel szebb sokaknál. És megkaphatod! Mert ott áll, s árulja a testét, te pedig nem tudsz mit tenni: mágnesként húz magához, kéri hogy porozd be, hogy legyetek egyek. S mész, élvezed, többszörösen, hosszan, boldogan. Másnap persze konstatálod, hogy minden pénzed elvette, zsebeid kiforgatta és a gatyád is ráment... de hát a luxosprostik ilyenek. Majd hátradőlsz és másodjára is beleesel a csapdába: már hiányzik; zsigereid görcsbe rándulnak: kell még egy adag!

Békéscsaba pont olyan, mint Te, vagy Én!