Egy szónak is száz a vége. Véget ért a hőn áhított állás utáni hajsza. Tegnap lezajlott az utolsó forduló is, rövid angol interjú keretében. Itt már csak 2-en voltunk, Süveges kollega és jómagam. A HR-es a telefonon azt mondta, hogy a verseny szoros volt, nüanszok döntöttek, s ha lett volna még egy pozíció, akkor nem kellett volna agyalniuk azon kit vesznek fel, mert mind a kettőnket tapsikolva hívtak volna. A dolog szépséghibája sajnos az, hogy nem volt két hely, s a 100-ból 1 versenyt nem sikerült megnyernem.

Köszönöm mindenkinek, akik bíztattak, azoknak akik még telefonon is hívtak a folyamatról érdeklődve pedig duplán. Süvinek hatalmas gratu így elektronikusan még egyszer, legalább egyikőnk már az őt megillető minőségű helyre került . :)

Egyelőre pár hét erejéig félreteszem a keresgélést, dolgozom kicsit, majd pihenek egy hetet az osztrák Alpokban, hogy aztán újult erővel álljak neki a keresésnek, hogy végre valahol megvessem a lábam én is. Persze tetszene az a forgatókönyv is , ha a közeljövőben felhívnának, hogy (nem Süvi kárára) van még egy üres helyük.

Viszont kegyetlenül igaz az a sport-klisé, miszerint másodiknak lenni a legrosszabb...