2011.12.16. 00:52| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Pislákoló lámpa fénye világított csak a szobában. Íróasztala fölött görnyedve próbálta átlátni a káoszt a papírkupacok közt. Megannyi jogi kifejezés, makrogazdasági fogalom, ok-okozati összefüggések, tengely elnevezés, keresleti- és kínálati görbék és elmozdulásaik. Brutális mennyiségű anyag, amit most kellene megértenie. Sietve, kifogástalanul, hisz az idő szorít. Sosem volt az a félszeg fajta. Próbálta ő erőből, kerülővel, toldozva-foldozva, átcsoportosítva – de mindig a saját belátása szerint. Talán ez is volt a baj. Azonban ő tekintélyes ember, hatalma van és alattvalói. Milliók figyelik minden szavát, így nem engedheti meg magának, hogy gyengének látsszon – gondolta, s ezzel újra neki is veselkedett. Bár mindenki azt mondja, a számok rosszak, tudja, hogy lennie kell még itt valaminek, ami majd megint helyére billenti az egyenletet, s eljön a Kánaán.  Akkor majd nem fognak hőbörögni, sőt mindenki pajzsra emelné, megveregetné a vállát, fotózkodna, szobrot állítana! De jó is lesz. Addig azonban nem kell törődni velük. Hőbörögnek. Mit értenek ezek bármihez is!? A vezetés kemény dolog. Mégis, vannak akik még mindig nem látják át az összképet, akadályozzák, sőt, némi hatalmuk, beleszólásuk is van. Azt is hangoztatják, hogy ők számoltak, jobban tudják: árfolyam, kockázat, és mit tudja még milyen izé szakszavakat hadoválnak! Hát hogyne! Akkor miért nem ők ülnek a helyemben?! Na ugye! Ezt majd megoldom szépen én. Nekem van pulpitusom, mikrofonom, zászlók mögöttem, ha kell ezer darab. Tessék: A tévét is érdekli és nem csak a hazait! Na ki a királyabb?!

Érezte, hogy szíve hevesebben ver az elméleti vita hatására, s ez kizökkentette a képzelt világából. Órájára pillantott, s bosszankodva konstatálta, hogy lassan hajnali kettő. Pedig sürgősen eredmény kell. Délutánra várják a bejelentést, a megoldást. Csak ezek a pökhendi megmondó emberek ne lennének! Csak akadályoznak. Na várjunk csak! Mi lenne, ha szépen úgy alakulna, hogy többé nem lennének megmondó emberek? Szépen átalakítom a rendszert, aztán majd megmondom mit kell gondolni, meg mikor. Ha nem tetszik, akkor meg rakok oda olyat aki úgy tesz, ahogy mondom. Ezen el is csámcsognak pár napot, lesz időm tovább számolni.

Felállt, betolta a székét. Tessék, nem kell ezt a sok jogi meg közgazdasági maszlagot érteni. Ide innovátorok kellenek. Valami Kénysz-féle láthatatlan kéz derengett neki az egyik jegyzetből. Hát az én kezem nem az, lassan megértik!  

Távozás előtt még lerakott egy post-it cetlit a titkárnő asztalára, amin ennyi állt:

„Gizike!

Mondja vissza a makró külön tanárt. Majd kiszámolom egyedül.„

Címkék: kritika  |   | Szólj hozzá!
2011.11.08. 22:25| Szerző : Ricsman - HóStrucc

 Kedves Állam!


Először is nézd el nekem, hogy letegezlek, de lassan 27 éve ismerjük egymást, úgy gondolm ennyi idő után már hagyhatjuk a formaságokat:

1)Minden egyes ilyet ki fogok rakni mostantól, hátha egyszer leesik már ott a fűtött székeken ülő marionett bábuknak is, hogy nagyon rossz felé kormányozzák a "gyorsnaszádot"!

2) Elég volt pár hét, hogy ezt az új "csodatevő" (nálam csak semmit mondó) szót egy lapra rakják a hírhedt Pannon-Pumával. Látod, kétszer már neked sem hisznek évekig. Persze te jobban tudod, mindenki más meg csak irígy az innovatív gondolkodásmódodra. Ez van, nekem nem tanították még az Unortodox-közgazdaságtant, remélem unokáimnak már fogják! Azért is remélem, mert a hagyományos közgazdász képzésem során tanultak szerint majdnem MINDEN lépésed rossz, vagy többet árt, mint használ. Lehet neked is tovább kellett volna tanulni még picit. 

3) Te aztán nem vagy egy kispályás figura! Tudod hova fokozni. Bejött a MOL részvény vásárlás is, ahhoz képest ez a Rábás bukta csak kerekítési hiba lesz az elcseszések nagykönyvében. Meg persze még egy szétbarmolt vállalkozás. Ne legyen igazam, teremts 1 millió új munkahelyet, legyünk mi a világhatalom busz, tűzoltóautó és egyéb alkatrész gyártásában. A tanuló éveken már úgy vélem túl vagyunk, mert eddig szinte csak SELEJT-et gyártottunk itthonra. 

+1) A versenyszférában, a sportban is, vagy bármilyen üzleti alapon működő területen is sokkal hamarabb szokták osztályozni a teljesítményt. Sokkal kevesebbért is megköszönik ott, s az ajtó felé mutatnak! Valamit módosítani kéne az alkotmányon, hogy ha a nép adta, a nép vissza is vehesse. Ne négy év múltán, hanem már TEGNAP! 

Ui: 20 órában dolgozom 2.sulim mellett, kérlek jövedelmem 100%ban tekintsd magadénak (úgyis megszerzed előbb, vagy utóbb), csak majd adj belőle buszjegyre meg kiflire, amikor a határ felé veszem az irányt.

Tisztelettel, 
Egy csalódott állampolgárod
hvg.hu
A kilencvenes évek jellegzetes jelenete volt a BKV-pénztárnál vagy újságárusnál megtorpanó sor, a türelmetlen topogás, kíváncsiskodás, aminek a végén mindig kiderült, hogy egy vállalkozó van éppen soron. Áfás számlát kért a buszjegyről, illetve a Popó magazinról, utóbbit nyilván nyomtatványként ikta...
 
2010.10.14. 11:44| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: képek  |   | 1 komment
2010.10.05. 18:13| Szerző : Ricsman - HóStrucc

 

MÉG 24 NAP!!! ;)

Címkék: ajánlat  |   | Szólj hozzá!
2010.10.02. 16:10| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: agymenés  |   | Szólj hozzá!
2010.09.29. 10:30| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Elkezdődött máris a csodálatos zh írósdi. Mert egyesek szerint az a király, ha írunk minden órán. Két év után ez annyira nem adja. :\

Tankönyveket kéne olvasgatni, de annyira az sem kedvenc időtöltés, mégis muszáj. Emiatt természetesen a többi dologtól kell továbbra is elvenni az időt. Kevesebb móka, kevesebb szervezgetés, kevesebb blog :(

Címkék: doomsday  |   | Szólj hozzá!
2010.09.22. 19:50| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Komolyan bele lett kezdve. Van itt minden tényleg, mint a búcsuban!

  • Tárgyfelvétel,
  • tárgyleadás,
  • óraáthelyezés,
  • tanterem keresés,
  • nem gyere be tárgy,
  • nagyon nem gyere be tárgyak,
  • jajj mi lesz itt,
  • segg hülye vagyok érzet,
  • ugyan már sima-liba vállveregetés,
  • lyukasórás Duna-parti sör,
  • könyvtárazás,
  • tankönyv kölcsönzés de minek,
  • sok 1000 átolvasandó oldal csak az up-to-date-hez,
  • főzőcske,
  • jövök-megyek,
  • első közgázos buli,
  • pimaszság a köbön,
  • értekezés magasröptű témákban,
  • 5-6 kilométeres séta,
  • mori2, LÜLÜ 1 ÉV,
  • foci,
  • póker,
  • táncos-zenés mulatság,
  • lakásfelújítás,
  • kutyasuli,
  • kutya fegyelmezés hajnal 3kor,
  • ne ugass parancs kussra cserélése hajnal 5 kor,
  • kelés hétkor lightos bazmegolással,
  • délelőtti konstans kómafej,
  • szarrá ázás (eső miatt),
  • szarrá ázás (nem eső miatt),
  • első kis ZH a küszöbön,
  • régi barátságok felfrissítése,
  • újak kreálása,
  • mosás,
  • takarítás,
  • sorozat nézés,
  • jövőbeli fő csapásirány megálmodása,
  • szakirány kiválasztása dilemma,
  • szakmai gyak vs. rendes munkaidő dilemma,


     
  • S ezért végezetül: van-e időm blogra dilemma...

Mert ugye, csináld rendesen, vagy ne csináld!

Címkék: agymenés  |   | Szólj hozzá!
2010.09.15. 10:36| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Nyugalom, nem vesztem el (teljesen).

A helyzet az, hogy kb nézek mint rozi a moziban, annyira új flash ez itt Pestországban. Na már most nem felszopni akarom fővárosunkat, mert annyira azért nem rock, hanem így konkrétan nekem csak van sok új teendőm.

Behúztam már:

  • neptunos villám tárggyfelvétel (nem omladozik mint anno ETR koma).
  • foci, póker, ilyesmi
  • Mesterszakos GT ( Volt sztárvendég is - értsd CELEB - de a kilétét csak akkor fedném fel, ha érkezik kommentben direkt érdeklődés ;)
  • órán is voltam már, amivel kapcsolatban a legnagyobb tanulság, hogy bizony nem annyira faszamár a tudásom, de nyilván ez nem jelenthet gondod
  • mékingelem a frencsippeket is szó-szó
  • ma megejtek egy lightos ivást is a nyú-krúval
  • futottam össze régi-pécsivel
  • kutyasuli a kölyökkel, aki lassan napi szinten szállítja az agyfaszt, ezért már időszerű egy kis regula

És mi minden lesz még...

Többek között remélhetőleg egy kis időm ide, hogy kirakjam az ezt-azt :)

Címkék: jókedv  |   | Szólj hozzá!
2010.09.08. 13:29| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Pár alkalom pedig már volt, mégis a mai kutyafürdetés olyanná fajult, hogy én lettem a vizesebb! Megfésülni szárítás után Maszatot pedig minimum lehetelen!

Sebaj, egy kis file rendezés, gép ürítés, talán újratelepítést hozzárendelve a fürdetéshez  biztosan megalapozza a póker + sörre kiéhezett hangulatot! :)

Címkék: jókedv  |   | Szólj hozzá!
2010.09.07. 14:01| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Barangoltam ma egyet a Józsefvárosi piacon. Azon kívül hogy tényleg majdnem mindent lehet kapni a halott német katonáig, már bizonyos, hogy mi nincs, vagy miből van kevés:

  • hazánkfiából
  • játék dobból
  • SZTK keretes szemüegből

Ez utóbbi kettőre lett volna sürgősen szükségem.

Bezzeg face-mask-napszemüveg, játékfegyver és külföldi jött-ment bevándorló árus: na az van szarásig! :)

Címkék: agymenés  |   | Szólj hozzá!
2010.09.06. 13:12| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Beköltöztem. Még nem a véglegesbe, hanem drága Lülümhöz. Mostantól helyben vagyok, lehet érdeklődni, keresni, programokra invitálni! Szerdára már egy rég várt póker, csütörtökön meg egy jó foci.

Persze a sulis dolgok és egyebek ügyintézése folyamatban van, azért ez nem a kánaán, csak más irányítószám. Megelőlegezett bizalmmal: sokszor jobb mint az eddigi! ;)

 

Címkék: jókedv  |   | 1 komment
2010.09.04. 21:34| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Azaz:

 

VISZLÁT BÉKÉSCSABA!

Címkék: jókedv  |   | Szólj hozzá!
2010.09.03. 13:23| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Próbálkoztam kibontakoztatni művészi vénám, rajzolgattam párkockás pályázatra is. Most a kimaradt munkáim tenném közre, hátha tetszik valakinek még rajtam kívül. Vigyázat, fárasztó poénok a láthatáron! :)

1. Barnulás
 
Sokan különböző színekre barnulnak a nyáron. Egyeseknek ez jobban sikerül, másokat pedig arcon csap az eredmény.

 

 

2. Gumis

Jól szituált fiatalember odamondja az izomagyú mercifuxosnak, hogy márpedig a hölgyre ő tart igényt, mert mégis csak ő nézte ki magának előbb. A lefitymálás után egy csattanós válaszcsapással méltó elégtételt vesz, s ezzel elnyeri szíve hölgyét!

Címkék: agymenés képek comics  |   | Szólj hozzá!
2010.09.02. 21:27| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Sok Juve szurkoló sorstársam nem érti, mégis hogy lehetett eladni Diegot. Nos drágáim, valahogy így:

A Diego-eladás megoldása!

Ugyan az mehetett a háttérben, mint nálunk a közbeszerzéseknél - zsebbe mellékes és már nyertünk is:
Marotta ki nem állhatja Diegot. Ez a kiindulási pont.


-Nézegeti a zsebét, hm, lehetne itt még keresni egy kis mellékest.
-Beadja a felsővezetésnek, hogy márpedig Olaszos csapat kell, Diego fos, mennie kell, eladná. A nacionalista vezetők beveszik a cumit.
- Megkeresi a Wolfsburgot, mondja, hejj, kő ez a brazil? A válasz igen, mennyi?
- Hát valahol 20-25 között, de megoldhatjuk okosba is ;)
- A németek nem értik, kérdik, hogy ez mégis mit jelent, mire Marotta kitálalja:
- Addig oltogatom a hülyegyereket, míg már ő akar majd végül menni, ezt tálalom a vezetőségnek és megmondom, hogy jobban járnak ha kicsit engedünk még az árból, mert különben rajtunk marad mint Tiago. Lealkudjuk 15-re 20 helyett, ti zsebbe nyomtok nekem még 2-3 millát és még így is spóroltok 2-3at. Vágjátok köcsögök?
- De nem szivárog ez ki Marotta úr?
- Uraim, Del Nerit intézem, vezetőséget intézem, a brazil majd sír kicsit de ki nem szarja le? A Juvéra majd haragszik, annál jobban hajt majd önöknél!
- Akkor itt a 3 milla. Viszlát!

;)

Címkék: agymenés  |   | Szólj hozzá!
2010.09.02. 09:29| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: képek japo  |   | Szólj hozzá!
2010.09.01. 08:56| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Nem gyenge arc, dobnám az ojrót kalapba neki!

 

Címkék: nap valamije  |   | Szólj hozzá!
2010.08.31. 22:46| Szerző : Ricsman - HóStrucc

MÉG 5...

Címkék: jókedv  |   | Szólj hozzá!
2010.08.30. 11:32| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Elnézve a ma uralkodó (sajnos már-már általános) állapotokat:

NORMÁLIS GYEREKET NEVELNI!

(és imádkozni, hogy a társaság amibe bármikor kerül, szintén normális valamennyire)

Címkék: kritika komoly  |   | Szólj hozzá!
2010.08.28. 13:27| Szerző : Ricsman - HóStrucc

A hónap találata, Bru-tól! 1000 köszönet, nőktől egy bocs, plusz lehet keresni férfiben ugyan ilyet és eskü kirakom. :)

 

ELEM NEVE: Nő
VEGYJELE: Fm
FELTALÁLÓ: Ádám
TÖMEG: Optimálisan 54 kg, de változó 40-200 kg között
FELLELHETŐSÉG :Nagy mennyiségben található urbánus környezetben

 

Címkék: agymenés  |   | Szólj hozzá!
2010.08.27. 08:55| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Nem gondoltam volna, hogy berakok valaha is ide egy Milános gólt. Ez azonban tényleg egy susztermattos megoldás, a szebbik fajtából, ráadásul ugye a mindent vivő/verő Barca ellen.


Dávid, lehet örülni...

... hogy a Juve adott nektek egy ilyen későn érő zsenit :P

Címkék: nap valamije  |   | Szólj hozzá!
2010.08.26. 10:00| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Még 10...

 

és jó lesz.

Címkék: jókedv  |   | Szólj hozzá!
2010.08.25. 20:11| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Országos szinten sok százból elég voltam a 12-be, de a 4-be, azaz a küszöbön túlra

 

megint
 

nem voltam


elég

:(

Címkék: doomsday  |   | Szólj hozzá!
2010.08.23. 19:26| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: képek tebe interesno  |   | Szólj hozzá!
2010.08.22. 19:25| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: képek tebe interesno  |   | Szólj hozzá!
2010.08.21. 19:24| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Címkék: képek tebe interesno  |   | Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása