2009.02.23. 18:04| Szerző : Ricsman - HóStrucc

Megtörtént a kámbekk!

innen

 


Hát, hogyis mondjam: tipikusan az a kettős érzés. Jó is tényleg, mert azért ennyi idő alatt rá is un az ember, meg el is fárad benne, ugyanakkor meg már várja a következőt, mert tudja, hogy nem mostanában lesz.

Minden sítábor ad is, meg el is vesz (csak nem mind1 milyen arányban). Így történt most is, de szerencsére a mérleg jó oldalán van jó sok... a másikon meg jó kevés. Konkrétan, hogy kurvafáradtvagyok. :) Ehhez kapcsolódóan akkor a nap mondata: 

"Aki aktívan pihenni megy, ne csodálkozzon, ha elfárad!"
igen az "Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megbasszák!" mintájára

Sok dologra fény derült, amit persze legbelül azért tudtunk [mi alatt értem a velem utazó pár bajtársam], de megerősítést nyert:

  • nem bírjuk már úgy se a piálást, se a korán kelést, mint régen;
  • ugyanakkor jó fejek maradtunk, vagy folyamatosan javulunk és azzá válunk;
  • a közös szervezésű (iskola, utazási iroda) sítábor olyan, mint Fehéroroszország politikailag: kifelé demokrácia, belülről viszont diktatúra - néhány ember uralkodik, a többi pedig tűr, kussol, elfogad, szopja a faszt... néha lázad;
  • a sör nem alkohol (mennyisége pedig álca - a gyomor tömöríti. ez biztos);
  • még nem vagyunk olyan kurva öregek, mint amilyennek belülről érezzük;
  • átlagosak sem lehetünk, vagy a véletlen hozta úgy, hogy a debilek/ostobák/szerencsétlenek aránya nagyobb volt a buszon;
  • ahhoz, hogy a pályán kurva nagyot zakózzon az ember, nem kell alkoholos befolyásoltság, elég egy felhő okozta fényhiány;
  • azt mondják csinálhatnék egy reggeli rádióműsort Ádámmal. Elgondolkodtató;
  • megyünk máskor is - max nem busszal.

 

Képeket majd később töltögetek...

update : katt a képre képekért!

Címkék: jókedv  |   | 1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ricsman.blog.hu/api/trackback/id/tr53961251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yorkstone 2009.03.04. 10:44:32

Biztos jó lehet az ilyen sítáborosdi, meg a vele járó jól melegítő alkohol. Egyszer biztos kipróbálom... Ha másképp nem is, de Viking felszereléssel megyek el:)
süti beállítások módosítása